A Petőfi hét keretén belül sportnapot szerveztünk az V-VIII. osztályosok részvételével. Az idei évben atlétika versenyen vettek részt a gyerekek, ahol négy féle próbán mérték össze tudásukat. Az első egy staféta verseny, a második súlylökés, a harmadik egymás utáni helyből távolugrás és az utolsó egy ügyességi játék volt. Mindenik feladatnál három fiú és három lány vett részt osztályonként.

Külön versenyeztek az V. és a VI. osztályosok, majd utánuk a VII. és VIII. osztályosok. A versenyszámok eredményeit összesítve a következő eredmények születtek: a nagyobbaknál I. hely VIII.B, II. hely VIII.C, III. VII. C, IV. VII.B. A kisebbeknél egyforma pontszámmal I. hely VI. B és VI. C, II. hely V. B és V. C azonos pontszámmal. Gratulálunk a versenyen részt vett diákoknak.

Lázár Zsolt

Harmadik nap az egészséges táplálkozás alapjaival ismerkedtek a napközisek és a szüleik.  Köszönjük szépen az értékes információkat és a hasznos tanácsokat Dr. Bibó Melinda iskola orvosnőnek és Szécsi Ibolya asszisztensnőnek.

Szurkos Hajnalka

A III. A és a IV. A osztályos tanulók a mai programot a tűzoltóság bemutatójával indították, majd a negyedikesek plakátot készítettek egészséges életmódra ösztönző képekkel, a harmadikosok alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozáson vettek részt Szász-Cserey Katalin lelkésznővel.

                                                            Máté Aliz

                                                            Horváth Gizella

Iskolánk elemi tagozatos tanulói ma tűzoltósdit játszottak, felpróbálva a tűzoltó sisakot, vízzel öntözve a pázsitot, szirénázva a tűzoltó autóban. Feledhetetlen élményüket tovább mesélve színezték a napot, melynek a további része csupa játékból állt! Jó volt!

Jakab Enikő

Hírek, események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Május 2019
V H K Sz Cs P Szo
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Keresés

Névnap

2019. máj. 22. szerda
Júlia, Rita
A Nap kel 05:02-kor,
nyugszik 20:32-kor.

Holnap
Dezső
napja lesz.

SFbBox by website

Statisztika

4063985
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ez a hónap
Múlt hónap
Összesen
6832
5253
23801
41935
125880
82307
4063985

Előrejelzés
8112

2.37%
3.35%
2.05%
0.18%
0.04%
92.01%
Online (15 minutes ago):79
79 guests
no members

IP:107.23.129.77
София plus.google.com/102831918332158008841 EMSIEN-3