A mese világában a csoda természetes dolog, a földi élet törvényei nem érvényesek, és a világ hibáit ki lehet javítani – következésképpen egy jobb világot épít az, aki naponta elolvas egy mesét, vagy akár meseírói tehetséggel bír.

         A Pertinax Egyesület XVI. alkalommal hirdette meg meseíró versenyét IV. osztályos tanulók számára, Aranytoll – F. Diósszilágyi Ibolya emlékverseny címmel.

A verseny célja a tanulók nyelvi készségének, szókincsének, kreativitásának, kommunikációs készségének fejlesztése.

         A megyei fordulóra megírt meséket Nagyváradra küldtük be, ahol a pedagógusokból és írókból álló zsűri a beküldött 400 pályamunkából 31 mesét választott ki.

         A kiválasztott mesék írói meghívást kaptak a határon átívelő döntőre. Iskolánkból Bedő Noémi, IV.A , Tordai Jázmin, IV.B osztályos tanulók vettek részt a hétvégén Nagyváradon a határon átívelő döntőn.

         Lelkesen indultunk útra, első délután a versenyzők bemutatkozására került sor. Második nap reggelén a tanulók neki láttak a meseszövésnek, majd társas játékok, gyermekjátékok tanulása, ének-, és tánctanulás, városnézés tette színesebbé ottlétünket.

         A díjkiosztó gálán, a díjazottak mellett, minden versenyzőt ajándékokkal jutalmaztak meg.

         Szép emlékekkel, új barátságokat kialakítva tértünk haza.

Berei Enikő tanítónő

Hírek, események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Augusztus 2020
V H K Sz Cs P Szo
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Keresés

Névnap

2020. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
A Nap kel 05:38-kor,
nyugszik 20:13-kor.

Holnap
Zsuzsanna, Tiborc
napja lesz.

SFbBox by website

Statisztika

7764005
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ez a hónap
Múlt hónap
Összesen
896
3094
3990
28113
35985
100285
7764005

Előrejelzés
5232

1.30%
4.05%
1.23%
0.18%
0.11%
93.13%
Online (15 minutes ago):31
31 guests
no members

IP:3.235.45.196
София plus.google.com/102831918332158008841 EMSIEN-3