ajka

 

2013. október. 17-20 közötti idõszakban került sor,  Ajkán,  a Fûszerboszorkák és zöldségmanók címû COMENIUS projekt munkatársainak találkozójára.

A találkozó során betekinthettünk a Katica óvoda életébe: miként valósulnak meg a közösen megtervezett feladatok? Egészségnapon vettünk részt, ahol az óvodás gyerekek szüleikkel együtt több csoportban munkálkodva készítettek egészséges ételeket, gyümölcsleveket. A csoportvezetõ óvónõk irányításával ünnepi asztal terült, majd közösen a gyerekekkel kóstolhattuk meg az általuk elkészített finomságokat.

Láthattuk az óvodában kialakított fûszernövénykertet, örömmel tapasztaltuk, hogy terveink, céljaink sikeresen valósulnak meg: vannak olyan fûszerek, amelyek mindhárom ország kertjeiben megtalálhatóak, ugyanakkor vannak sajátos fûszerek, melyek a helyi szokásokról, táplálkozási módokról tanúskodnak.

Sor került szakmai megbeszélésre, mindhárom ország partnerei (Magyarország, Ausztria, Románia) beszámoltak megvalósításaikról, tapasztalataikról. Feltérképeztük az elkövetkezõ feladatokat.

Nagy élményt nyújtott Halimbán, a Dr.Szalai Miklós nevéhez fûzõdõ Falumúzeum megtekintése, valamint a Botanikus kert bemutatása. Hasznos információkat tudtunk meg a különbözõ fûszernövények-gyógynövények termesztési módjáról, gyógyhatásáról, avagy káros hatásairól.

A találkozó során ellátogattunk Sümegre, ahol megcsodálhattuk az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erõdjét, a Sümegi Várat, valamint a város legszebb barokk épületét, a Püspöki palotát. Ennek szépségét, mélységét, átélhettük a Történelmi Lovasjátékok programján való részvételünkkel, ahol a kor hagyományainak megfelelõen  lovagi tornát láthattunk.

                                                                         Karda Margit tanítónõ

Hírek, események

Nincsenek események

Eseménynaptár

Április 2018
V H K Sz Cs P Szo
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

Névnap

2018. április 20. péntek
Tivadar, Odett
A Nap kel 05:49-kor,
nyugszik 19:49-kor.

Holnap
Konrád
napja lesz.

SFbBox by website

Statisztika

2815176
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ez a hónap
Múlt hónap
Összesen
4881
7155
34650
62775
156811
240676
2815176

Előrejelzés
9600

2.63%
1.51%
1.12%
0.23%
0.04%
94.46%
Online (15 minutes ago):92
92 guests
no members

IP:54.224.234.8
София plus.google.com/102831918332158008841 EMSIEN-3